egy hosszú, de tanulságos vándorlás után ismét visszakerül oda, a hol született . . . a balásfalvi szabadságmezőre, — az olmüczi peticzioban és az 1863-iki szebeni országgyűlésen megtagadott »autonom Erdély« gondolatához.
Erdélynek Magyarországtól való elválasztására, illetőleg 1848. előtti autonomiájának visszaállítására vonatkozó nézeteimet, az 1848. május 15-iki programra érintésével kapcsolatban már kifejtettem s egyszersmind jeleztem, hogy azt miért nem találom reálizálhatónak. Ezzel tovább foglalkozni tehát felesleges idővesztegetés és figyelemfárasztás lenne.
A dualismusról azt mondja a nemzeti párt, és pedig alig ha még mindig nem a jó bécsiek iránti gyöngéd figyelemből, hogy az jelenleg (1881.) napirenden nem lévén, fentartja magának a jogot, hogy annak idejében nyilatkozzék felőle.
Csak is mondja, de valójában egészen az ellenkezőt műveli.
Avagy talán nem is érintené a dualismust azon cselekedet, melyel a rája épített egységes monarchiák egyikének testéből egy jó darab rész kimetszetvén: £z mint harmadik egész a personal unio kapcsával az egyikhez vagy a másikhoz csatoltatnék?
Nemcsak hogy érintené, de a leghatározottabban alterálná, mert félrelökné azt és hogy ugy fejezzem ki magamat, egy »triálismust« állítana oda helyébe. Csak az iránt nem vagyok tisztában már most magammal, hogy az 1881-iki felfogás szerint in integrum restituállodó Erdély, a király vagy a császár czimén kerülne-e vissza a régi personal unio kapcsolatába ? A többek közt erre a kérdésre sem terjed ki az értekezlet határozata.
