30
— Kés? — kérdezte Hak. — Adhatok én kést.
E szavakkal meztelen csípőjéhez nyúlt és éppen azon a helyen, ahol a has átmegy a csípőbe, lehajlított egy kis bőrráncot. Kis nyílást láttam, amelyből Hak, két ujjal belenyúlva, hosszú, vékony kést vett ki, amelynek élét szépen fényezett, fahüvely védte és még egy parányi reszelőt. Ennek a gonosztevőnek zseb volt a saját bőrében!
— Mi régi fegyencek csaknem mindannyian alávetjük magunkat ennek az operációnak, — mondta Hak sokat jelentő mosollyal. — Ez elkerülhetetlen! Hogy kiszabadulhasson az ember a fogságból, át kell reszelni a rácsrudakat és néha még a bilincset is. Fegyverre van szükségünk a bennünket üldöző őrökkel és katonákkal való harcban. Ezért mindig velünk van ez a «toll», ez a kés; vékony és éles, mint a borotva és könnyen le lehet vele szúrni az embert.
E szavakkal Hak megkezdte a turpánok megnyúzását és ezt a föladatot, úgy látszott, ugyanazzal az ügyességgel végezte, mint amellyel embert gyilkolt volna vagy fegyházőreit szúrta volna le.
Harmadik fejezet.
Az elsülyedt város.
Hak ügyessége az úszásban nagyon érdekes fölfedezést tett lehetővé a tó déli részén. Egyik napon egy értékes termométer, amellyel a különböző mélységek hőfokát mértük, eloldódzott a zsinórjáról és lesülyedt a mélybe. Hak azonnal levetkőződött és beugrott a vízbe. Többszörös mély alámerülés után sápadtan és ijedten jött vissza a csónakhoz. Ez nagyon meglepett bennünket, mert azt hittük, hogy Hak nem ijed meg a világon semmitől. Miután végre bemászott a csónakba, megnyugodott és hozzákezdett kalandja elbeszéléséhez:
— Amikor az imént alámerültem, egyszerre különös sötétség vett körül. Éreztem, hogy közel vagyok a fenékhez, de semmit sem tudtam megkülönböztetni. Kern tudtam megmagyarázni, hogy ez mit jelent. De szemem csakhamar
