len másik asszony sem. De a feleségemmé nem tehettelek, mert mit is kezdhettél volna egy unalmas könyvmollyal? És azonfölül mit mondott volna az anyám, aki oly szigorú, kínosan becsületes és vigyáz a tekintélyre? Isten veled kis Bibi-Ainé. Légy boldog, ha majd fekete hajadat rábíztad a szélre, amely nyugat felé fú!
Öt nap múlva Pétervárott voltam. Amikor anyám meglátta a naptól csaknem feketére sült arcomat és bütykös kezemet, nevetett és incselkedni kezdett velem:
— Már van rajtad valami tatárszerű!
Ó, gondoltam magamban, hát még akkor mit szóltál volna, kedves anyácskám, ha a szép Bibi-Ainéval kopogtattam volna nálad, akit hanumnak néztek ki a számomra?
És főként mit mondott és tett volna az én igazi hanumom, akinek nem krizolitokat, de szívemet és kezemet adtam és akire nagyon vigyázok, nehogy pompás hajkoronájából kihúzza a három jelentőségteljes szálat és rábízza a szélre, amely feledést ad.
