Lent a lépcsőnél álltak egy páran, homályosan emlékezett később, hogy azokkal kezet fogott, de akkor nagyon rosszul lehetett. Veresnek mondott is valamit és Kresz egy plédet adott neki. A gyár zúgott és rengett, puffogott és zakatolt. Amint az állomás felé mentek megint eszébe jutottak a csövek. Olyem különös volt, hogy nem érezte a lábait, 'mintha bársonyon járna. Torna úr vitte a plédet.
Az állomáson leült és egyszerre olyan jól érezte magát : elmúlt az a szorongó nyugtalanság. Ügy érezte, most szabad pihennie. „Az a Kresz ügyes ember, mindent szépen meg fog csinálni" gondolta és egyszerre lebukott a feje, elaludt.
Arra ébredt, hogy fuldoklik. Jobboldalán, a torkából, föl a fejéig, mintha hosszú hólyagok n3njltak volna. A vasúti kocsi lépcsőjén állt. Torna úr lökdöste fölfelé. Bevánszorgott a kupéba, belevetette magát egy sarokba és bor- zongott, hosszan elengedve magát.
— Köszönöm jól, — felelte néhány perc múlva Toma úrnak, aki nem is kérdezte. Megint elaludt, mintha fejbeütötték volna.
Akkor napsugaras mezőket látott, egy hosszú, nyugodalmas folyót, amely lüktetetve, szabályos morajokkal ömlött, terjengett. Ennek a folyónak a partján állott az ő sárgára meszelt házuk, a nyaraló, amely előtt az apja szokott üldögélni. A parton sok kavics volt és tutajdeszkák, rögös fű-csomók. A deszkák között folyton szaladgáltak a csibék, ezek a mulatságos kétségbeesetten csipogó, nyugtalan kis
