MELANKÓLIA
I.
Két hét múlva, egy délután, háromkor kelt fel megint és elhatározta, hogy mégis kivánszorog. Ezek a napok különben így teltek el: három óra felé felkelt, megebédelt a vendéglőbe, sokat evett és nehéz ételeket. Azután felment újra és egy régi angol regényt fordított este nyolcig, amitől kábult és zavart lett — azután egy külvárosi kávéházba ment el, ahova azelőtt sohase szokott járni és képes lapokat nézett és zenét hallgatott, megint sokat evett vacsorára, hazament, lefeküdt és könyveket rakott maga elé. De a betűkből nem látott semmit. Elfujta a lámpát és akkor halálos csönd következett a néma és fenyegető bútorok között. Amint hanyatt feküdt, kinyújtott, hideg lábain alul indult meg a remegés : lassan terjedt, oldalt, fel a szivéig, a nyakán keresztül és végre a fogáig ért — s a csöndet zúgó szoba odvában akkor halkan, egyenletesen kezdett el vacogni és figyelte, hogyan verődnek össze a fogak, mindig hangosabban és ütemesebben. És vacogás közben mindig ugyanabban a mozdulatban látta a feleségét : amint este a hidnál, még hirtelen, keményen és elszántan nyújtja a kezét és vonagló szája a kérlelhetetlen dacban és gyülöletben
