amelybe egyszer belenéztem és láttam a szájam vonaglani és az ő szájára gondoltam — hadd búcsúzom el a tükörtől.
— El fogod felejteni. Untatsz.
— Hát mutasd meg azt a kigyózó fényfoltot a zöld tó vizén, ami ott vonaglott a vizén, mikor arrafutott a csolnak és én ráhajoltam a vízre, hogy megcsókoljam a foltot — el akarok búcsúzni a kigyózó fényfolttól a vizen.
— El fogod felejteni. Ostoba vagy. Elég.
Egy csont recsegve repedt meg a szájpadlásban : a fej megrándult és hörgés szakadt ki a szétfeszített szájból. A fiu úgy megrántotta kezét, hogy a kötelék lepattant. A tanár hirtelen kivette a kutaszt és feketekávét öntött a szájba. Aztán a sziv fölé hajolt.
— Vegyék ki a pecket, — mondotta. — Nem bírta ki.
Egy asszisztens kirántotta a pecket. Barna lé csurgott az összeleffenő kék ajkak közül. A lebillenő fej kibontott egy karbolos üveget és nehézszagú folyadék csurgott le a földre. Megnéztem az órámat : tíz óra volt. Még jókor érkezem, mondottam magamban, még jókor érkezem a második felvonásra.
Átmentem a parterre széksorai közt. Csakugyan a második felvonás vége felé közeledtek : ott, ahol a zenekar halkan és ravaszul beleszól a párbeszédbe. Leültem egy székre, de nem maradtam ott. Végigmentem a folyosókon és benyitottam az első proszcéniumpáholyba, ahol a szerző ült egyedül. Dermedt
