Vacogva jött vissza. A hó negyedméternyire állt a kapu előtt.
— Rendben van. — Felhajtottam bundám gallérját, keresztülléptem a földön heverő játékosokat és lassan lementem a lépcsőn. A fiatal politikust lent találtam a kapu előtt : kabát nélkül, kuszált hajjal szaladgált és kocsi után kiáltozott, ökölnyi pihékben esett a hó és sziszegve muzsikált a szurokfekete éjszakában.
— Merre megy? — kérdeztem a fiatal politikust.
— A kaszinóba kell még rohannom, — hadarta szelesen. — Még ilyen havazást életembe nem láttam. Nem tudok kocsit kapni. Mindent elvesztettem.
— Jöjjön, elviszem szánon.
A tülkös, fekete auto-szán hirtelen odakanyarodott; beszálltunk. Sötétsárga ívlámpák fényében jajongó tülköléssel lódult neki a hónak. Recsegve verődtek össze a nehéz csontkerekek. Jól éreztem magam.
A fiatal politikus hadart.
— Most nem tudom, mennyi időm van még. Mindent elvesztettem. Tudja, belementem ebbe a szeriesbe. Bement huszezerem, aztán tiz évet raktam föl, az is. De nem baj, még csinálunk valamit. Most bemegyek a kaszinóba, összehajszolok még tizezret, avval holnap én adom a bankot, mindent visszanyerek. Ugyan, csak nem hiszi, hogy kétségbeesem.
A kezeivel kalimpálva folytatta, egész testét rázta a hideg.
