Oldal:Karinthy Frigyes - Esik a hó - novellák.djvu/17

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

akartam kérni, siránkozva s rettenetes rémülettel szivemben . . . de már késő volt. Csigolyám még egyet roppant, siket és pattanó hangot adott. Még hallottam a távolodó dobokat peregni. A vér szájamon buggyant ki először. Lassan eresztettem el fejem és odafektettem a kőre.

Így halt ki családom.