gyont – vagy tán mint zár alá vett jószágot, melly egykor nem ritkán vala ügyes foglalásnak tárgya – sietve, nehogy ott érje az inventatio vagy revisio, birtokba vette és szájába fogva elügetett vele a hegyoldalának. Ambrus kétségbe esve és rivalgatva eredt a rabló után, ő utána pedig szitkozódva a diós homloku; melly utóbbi, a mint Ambrus egy hófuvatagban hasára bukott, még egy adag ütleggel vigasztalta meg a szolga kárvallását. Mikorra Ambrus felvaczkolódott, a lakomás eb jókora tért nyert már, s teljes biztosságban bonczolgatta a hegyoldalban prédáját. Ambrust még tovább is üzte volna utána fájdalma és boszuja; de Jávor rákiáltott: hagyná abba a már ugysem használható jószág revindicatióját s magához inté őt.
A diadalmasan övéihez visszatért diós hős, épen abban fáradozott, hogy a bevégzett előörsi csatázást, nagyba en colonne vigye által, a mint Jávornak sikerüle szót nyerni mind a két félnél. – Barátim, kendtek borosak – borfuvarosok, akarám mondani – és kendtek
