olly veszendőség is, miről nem tudott. Avar lelke még mélyebben merült az örvendezésbe. A puszta malom portékái között, megfejthetlen álmélatára, némelly olly ezüstneműire és ingóságaira talált, mik egykori sajátai valának, s mik felől erősen hivé, hogy házát elhagyott neje által vitettek el.
Vén Zerge, a criminális zaklatás minden zugait számtalanszor átbútt róka, tapasztalásból tudva az átalkodott tagadás hasznait, még e jelenségekre is tagadott mindent. Ő, ugymond, feléje sem volt a puszta malomnak soha, mellytől minden jámbor lélek – és igy ő is – irtózik. A többi befogott, ugymint a csikós és Erzsi, mint gondolhatni, hű tanitványi lévén az öregnek, szintén makacsul megmaradtak tagadásaik mellett. Sikert vesztének nálok, minden ujra elővett vallatási szigoritások; a béketüréséből kivett biztos, már azon jártatta eszét, hogy pinczéjét vizzel eresztesse tele, s az aquae frigidae judiciumot kisértse meg velök.
Jávor épen e tanakodására lépett be szo-
