álnokságainak? kérdé Ambrus, a falmelletti lóczán ülve s égő taplót téve pipájára.
Felakasztják őket! felelé a hadnagy kurtán, enyelgve ismert emberével.
Ambrus e szavakra ugy hátrahökkent rémültében, hogy feje szinte koppant a falban és sipkáját egészen orrára rántotta alá; pipája pedig tüzestül esett lábaihoz.
Felakasztják? irgalmasságos isten!
Fel biz ott, még azt a jóféle dámát is, ki itt a faluban, a molnárháznál lakik; már el is ment érte a másik hadnagy.
Most Ambrusnak – ki teljes ismeretlenségében a bünvádi eljárásokkal és fegyelmekkel, kivált mióta a vidékben, egy rablógyilkost felakasztottak, melly esemény az egész környéket és őt is borzalommal töltötte el, minden bünténytől és epochális büntetéstől borzadozott – rémülete a legfelsőbb fokra hágott; mert az idegen nőről tudta, hogy Jávor és Bálint uraknak pártfogoltjuk volt, s ugy okoskodott, hogy a kit illy derék urak pártfogolnak, nem lehet illető madara
