elsorvasztott virága vagy te! Bálint elveszett! és Marit bár a sirhant fedné már!
Keble kínos hullámzásaiban, kerülte Marit az éji álom s nappali foglalkozás kedve; csak a bú virrasztott vele, s tétlen meredezés fásitotta el nappalait. A nő szép, igézőleg szép? sohajta; s igy menthető Bálint eltántorodása! Legyen vele boldog! Mari kitérend utjából, ha szive megszakad is belé!
És e pillanat óta sziklaszilárdságu lőn határozata: lemondani az ifjuról. Szive mélyében nem dult ugyan keserüség szeretett Bálintja iránt; de annál élénkebb, az idegen nő irányában, kit hajlandó vala némi kaczérsággal vádolni. – Hiszen szavaiból tudom, igy szóla magában, hogy ismerte Bálinttali viszonyomat, és még is! és még is! – Fájt lelkének az is, hogy jelleme iránt Jávornak, kit mindenkor tisztelt, s kit szerelme pártfogójának hitt, most nem birhata tisztába jőni. Nem vala titok előtte, hogy az idegen nőt Jávor hozá magával a faluba, sőt ennek egy pár látogatásáról is a nőnél, értesitteték.
