miután hátrakapásában, a juhász szamarának ismertető füleire tapinta. A jámbor állat, baráti béketüréssel fogadta oldalánál az ügyefogyottat, meg sem mozdult garádlegelgetéséből, s Ambrusnál majdnem azon gondolat villant meg, hogy hátára meneküljön a jerusálemi paripának. De e szándékáról, mindjárt megvillanásánál letett, meggondolván, hogy e könyörületes paripácska, alig valamivel szálasabb a könyörületlen komondoroknál, minélfogva annyi biztosságot sem adhatna ellenök, mint egy síkra épitett vár, azonfelül, hogy szamáron ülve, meg fogna oszlani védelme a kétfelőli ostrom ellenében.
Az ebek észrevevén Ambrusnak érintkezését a szamárral, az ótalmukra bizott juhakol egyik kiegészitő részével, tán féltve is ezen czimborájokat, kettős dühhel láttak az ostromhoz, melly ellen a már itt-ott fogréseket kapott kalap, nem látszott elegendő torlasznak; miért is Ambrus, iszonyu szorultságában, megválva türelmes barátjától, tovább hátrála a vélt fészer felé; s elérvén azt,
