erősen neki tombolá magát, s az ebek felé rohanási demonstrátiót tőn hadazó kalapjával; melly nem várt hősi bátorsága Ambrusnak, kiskorig meghökkentette és hátráltatta az ebeket. Ambrus felhasználva a rövid fegyverszünetet, szokottnál gyorsabban kapott fel az állvány egyik keresztfájára, s onnan felebb, hol dobogott szivének nem csekély megnyugtatására, magát már az ebostrom terjemén felülemelkedettnek érzé.
Azonban Ambrus lábkopogást hall, s az uton egy elhaladó emberárnyat sejt a sötétben. – Hej, ember uram! kiált rá a szabadulás reményteljességével. Az emberárny, Ambrus szerencsétlenségére, faluvégről a kontrás czigány volt, ki sócskáért jára a faluban, s ki a véletlenül jött rémes hangtól megriadván, segélynyujtás helyett fölszedé az irhát, s magát törve rohana putrija felé. Szive nehezére esék Ambrusnak a csalatott remény!
A komondorok most már be nem érték ugatással és acsarkodással Ambrus ellen; a dühösebbik megkisérté ellene még a felszö-
