Igaza van kigyelmednek, Balázs bátya! mond magát homlokba ütve Ambrus; illyes mit föl nem érni, az észnek az ő erejével! – De bátya! más itt a bökkenő! ki nyujtsa aranyos kezébe a leányasszonynak, az adományos ajándékot? Én, higyje meg kigyelmed nem tehetem! miért nem tehetem? magam sem tudom; tán inkább megbirnám járni a kopogós lelkű puszta malmot is!
Pintes, baráti nagy lelkűséggel ajánlkozék, az ajándéknak mind megvásárlására, mind átnyujtására. Legelőbb is tehát, szép őszi baraczkokat hozatott Ambrus a városból; de azokról, mielőtt Erzsinél kedveskednék velök, megfeledkezék zsebeiben, s rájok ülve, czefrévé nyomá azokat. Majd izlést kapva Ambrus az idegen nő legyezőjéről, az utat egy takaros legyező törte meg, melly aranyos pillangókkal ugy meg vala hintve, miként szép nyári estvén, apró csillagokkal a gönczöl szekere. Ezt japáni alakokkal nyomott selyem mellkendő követé, mi után csinos ollócska, ezüst gyüszücske s más effélécskék
