méltán is kárhoztatják őt; noha Patenier festész természet-hűn adá a naponként előforduló műtétet. Nem hibásabb-e nálánál azon regényiró, ki csaknem természetellenes fokig halmozza fel az emberi, gyakran némi kedvteléssel és hirlesztéssel űzött elvetemültségeket, hogy felcsigázott várást, borzadályt, iszonyatot idézhessen elő, s végre egy igazságkiszolgáltató justice de lit-tel és kivajudott házasságkötéssel, ismét egyensulyba hozhassa, az olvasónak lázas rohamokban keresztül zaklatott vérét? Ezen eljárás igen ollyforma, gondolám, mintha Jávor orvosom, előbb decoctumokkal, elixirekkel, assa foetida-lapdacsokkal s tán pézsma-adagokkal is megrontaná szám izét s gyomromat, hogy végre egy pohárka tokajival helyrehozhassa mindkettőt. Megköszönném neki!
Azonban holla! sejtek valamit! Ezek az irók, s köztök regényirók is, ármányos ficzkók! Hátha ők a contrario müködnek, miként elásott ital fölébe tüzet rakunk, hogy meghűtsük amazt? Tudniillik gonosznak, bün
