– Meg fogok javulni. A fölvonás végéig engedelmesen a szinpadra nézek s aztán fölmegyek a szinészpáholyba, Apor Ilonkához. Jól van?
– Jól van. Köszönöm.
– Mondja legalább, hogy meg van elégedve a nevelésével.
– No, büszke éppen nem vagyok magára, de szeretem, hogy szófogadó.
Mariska visszahuzódott s Vidovics tovább monologizált:
– Odafönn éppen szemközt leszek velök s még közelebbről láthatom őket…
Aztán úgy cselekedett, ahogy igérte.
Apor Ilonka egy kicsit duzzogva fogadta.
– Csakhogy eszébe jutottam végre! Egy hétig szinét se látni; azt beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: tessék, rám se néz! Annyira érdekli az a két leány?
– Mondjon róluk valami rosszat, lelkem.
– Én ugyan nem mondok szegényekről, – szólt Ilonka azzal a csöndes, mély szána-
