— Bizony, kérem, nagyon megérezzük az árokszállási névnapot. Tegnap Lear király-t adtuk ; Leart magam játszottam, Edmundot Kékessy, Cordeliát Ilonka : s tizenöten voltak a színházban. Ma pláne a Bőregér megy s még ma is csak félházunk van.
— Hja, vásár után vagyunk.
— De vasárnap. Nagy baj az, kérem, hogy itt az értelmiségnek csak akkor kell a szinház, ha se névnap, se megyegyülés . . .
— Se disznótor. Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is nevezem értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk.
— Mit csináljak, kérem ? Az ember bele öli a vállalatba egész vagyonát s hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még boldogult nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. De nekem már a véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot.
— Kékessy úr azt mondja, hogy az új énekesnők nagyon kedvesek.
