tól a folyosó lépcsőjéig vezető, kissé lejtős útra terítettek.
— Sáros nekik az udvar, — szólt magában Vidovics Feri. — Ejnye be kényesek!
A következő percben Mariska és az öreg hölgy két bundába és nagykendőbe burkolt, tetőtől-talpig bebugyelált női alakot emeltek ki a kocsiból, akiket takaróiktól alig tudtak a széles bárkából kifejteni. Mintha két kényes, délszaki növényt emeltek volna le onnan, hogy a melegházba vigyék.
Vidovics Feri még csak az orrukat sem láthatta nagykendőiktől, de azért le nem vette róluk a szemét.
— Úgy ugrálnak mint a gazellák, — monologizált, mialatt amazok felszöktek a lépcsőn s eltűntek a szobájokban. — Egyik sem lehet idősebb tizennyolc esztendősnél . . . Hátha egyszerűen bemennék hozzájuk ?
De maga se tudta miért, nem tudta elszánni magát, hogy berontson a szobájukba, ahogy művésznőkkel szemben már megszokta. S Mariska, mikor áthaladt a folyo-
