vagy elsőnek jött be, vagy úgy kellett a ló alól kihalászni. Soha anya annyi könnyet nem ontott, mint a Lord Beresford mamája; a huga se óhajtanék lenni, mert soha se mehetnék bálba. De szeretem ezt a fiút, mert vakmerő, mint egy sark-utazó s mindig szimpatizáltam az olyan koponyákkal, amelyek keményebbek, mint a patkó.
Persze, mindjárt Magyarországról kezdtünk beszélgetni. Lord Beresford egészen elérzékenyedett, a mikor Szilas-Almást említettem előtte, olyan örömet okoztam neki, hogy a nyakamba akart borulni. Két legszebb agyrázkódását ott szerezte. Erre fölváltva magasztaltuk a szilas-almási szép napokat, mint Monsieur és Madame Denis a régi jó időket. Egyszerre azt mondja nekem:
– Igaz, nem ismerte maga Vidovicsot?
– Hogy ismertem-e? – feleltem én. – Jobban mint az apámat! (Mindenesetre többször beszéltem vele, mint a Van der Kerkhoven-család bármely tagjával.)
