Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/300

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


– soha se találnád ki – a Vidovics Ferenc úr esküvőjén.

Igen, igen: nem álmodol, szóról-szóra igaz. Jelen voltam, láttam, s én soha se hallucinálok.

Hogy mikor, hol s mily eszközök által? Tegnap délelőtt tizenegy órakor, a Madeleine-templomban. Az eszközökről szólván, meg kell vallanom, hogy: nem voltam meghíva s csak véletlenül jutottam hozzá ehhez a váratlan, egyetlen, északsarki látványossághoz.

Előtte való este Lord Beresforddal találkoztam, Bischofsheim bárónénál, a kis Beresforddal, aki három-négy esztendővel ezelőtt attaché volt Bécsben, talán nem is attaché, csak valami hátramozdító a követségnél; mit tudom én. Nem emlékszel rá? Pedig egy időben nálatok is sokat szerepelt az úrlovas versenyeken. Ő volt az az őrült kamasz, akit a versenytérről minden második kedden s minden harmadik csütörtökön hordó-ágyon vittek be a városba. Mert