mi történt. Az igazgatónak szeme-szája elállt a csodálkozástól.
– A kis Mira! Ugyan ki hitte volna?!
– Az M. betü helyett egy L. betüt kell a szinlapra ragasztani; ennyi az egész.
– S maga ilyen könnyen veszi ezt a históriát?
– Tudok uralkodni magamon. Szinésznő vagyok. És pedig igazán, nem addig, mig az első jött-ment rám veti a szemét.
– Tudja-e, mi jutott eszembe? Maga olyan jó szinésznő, hogy ha egy kicsit utánozza Mirát, senki se veszi észre, hogy nem ő énekel. Szépen el lehetne titkolni az egész esetet. Csupa olyan darabokat adunk, amelyekben nem szerepelnek együtt; s ezekben majd mint Mira, majd mint Lola lép fel. Maga lesz Giroflé és maga lesz Girofla. No, mit mond hozzá?
– Köszönöm. Ehhez nem vagyok se elég jókedvü, se elég fáradhatatlan. Aztán meg nem akarom sötétebbre festeni a hajam. Egyszer se, soha.
– Igaza van. Kár volna a hajáért.
