Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/296

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


„Nem tudok nélküle élni; vele megyek. Kérd meg helyettem atyánkat, hogy bocsássa meg, amit ellene vétettem. Sajnálj s ne gondolj rám gyűlölettel. Aki szégyent

hoztam rátok:

Mira.“

Fröhlichné nem tudott hova lenni a kétségbeeséstől.

– Hagyd el, Róza néni, – szólt Lola, – ezen már nem változtatunk semmiféle sápítozással. Sejtettem én ezt régen, de nem akartad hinni. Látod, a híres szerelem! Eszeveszettség és hitványság, punktum!

Fröhlichné nem mert ellentmondani, bár gondolatában pártfogásába vette a szerelmeseket s regényes képzelete már terveket szőtt; hisz a csábító nem rosszlelkü, csak fiatal és könnyelmü s bizony a házassággal is úgy van az ember, hogy jobb későn, mint soha!…

Fröhlichné látott rá példákat, hogy a vagyonos csábító néha nem olyan nagy szerencsétlenség, mint némelyik szegény kérő… Ahol pénz van, ott még minden helyre hoz-