Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/288

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


– Utóljára! Miért? – dadogta inkább, mint kérdezte.

– Mert ez nem tarthat így tovább. Mert ez nem élet. Mert ha nem lehet az enyim, inkább szakadjunk el örökre.

Mira lecsüggesztette a fejét.

– Azért jött, hogy még jobban elszomorítson?

– Azért jöttem, hogy megkérdezzem, amit még nem kérdeztem meg soha. Hogy megkérdezzem: úgy szeret-e engem, ahogy én szeretem magát?

– Azt nem kell kérdeznie.

Vidovics közelebb hajolt a lángoló arcocskához s megfogta Mirának a kezét. Olyan fagyos volt az, mintha a hideg lelte volna a szegény kis leányt.

– Értsen meg jól. Tudom, hogy maga is szeret engem egy kicsit. De nem azt kérdezem. Ahogy én szeretem magát, az más. Nekem nincs csak ez az egy gondolatom. Mindenre képes volnék magáért. Reszketek, ha eszembe jut, hogy elveszíthetem; s hogy