de például, ha az édesatyja így szólna magához: „Szeretném, hogy férjhez menj. Ahhoz, akihez akarsz…“ És mondjuk, maga örömmel hallaná ezeket a szavakat, mert vonzódnék valakihez, aki megjelennék és így szólna: „Jöttem érted.“ De ez bolond ember volna és így folytatná: „Válassz köztem és a színpad között…“ Le tudna-e mondani a tapsokról, a bizonytalan vagy bizonyos jövőről, a hírnévről, arról, hogy egész környezete imádja, arról, hogy énekelhessen, mint ahogy a pacsirta énekel?!… le tudna-e mondani minderről valakiért, aki jobban szeretné magát, mint egész környezete együtt véve, s akit maga is szeretne egy kicsit?!… És hogyha igent mondana neki, mit gondol, soha se sírná vissza a szerepeit, az öltözködés órájának édes izgatottságát, a tapsvihart, s mit tudom én mit?
Mira szomoruan mosolygott.
– Mennyi volna! – felelt. – Legelőször is nem fog jelentkezni senki, aki így szólhatna hozzám: „Jöttem érted.“ Nem fog
