Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/240

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

Karon fogta s megmutatta neki a házát és a kertjét. Bevitte a legbelső, sötétes szobába is, kinyitotta a zsalugátereket, oda vezette egy arcképhez s így szólt:

– Lássa, ez az én édesanyám.

Mira szinte ijedten állt meg s fölnézett. Az arckép egy nyájas, kékszemü, fiatal asszonyt ábrázolt, aki szeliden pillantott rá. Mirának egyszerre csak megcsuklott a torka s két könnycsepp szökött ki a szeméből. De azért tovább nézte a rég meghalt szép, fiatal asszonyt, aki tisztességben, boldogan viselte a Vidovics nevet és amint nézte, új, meg új könnycseppek csordultak ki a zafirkék szemből.

A másik közelebb hajolt hozzá s gyöngéden, mintha ezzel a mozdulattal mondani akart volna valami szavakkal ki nem mondhatót, megsimogatta azt a szép kis fejet. Most ért hozzá először.

Aztán kézen fogta és kihivta a szobából.

– Most megmutatom a kertet.

– Virágot hozunk neki, – szólt Mira.