Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/233

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


ostoba. Mért, hogy azok a jó fiúk, akik készek nekünk adni egész szerelmöket, egész sorsukat, a nevüket, meg mindazt, amijök van és amijök nincs, ezek a jó fiúk furcsa, félszeg, bárdolatlan és izléstelen, a legjobb esetben: közönséges lények, akikhez élettársul nem szegődhetünk anélkül, hogy meg ne alázkodjunk a hozzánk hasonlók s főképp magunk előtt?! Mért, hogy ezeket a jó fiúkat, ha érdemesek rá, tiszteljük és megbecsüljük, de szeretni nem tudjuk, soha, egy pillanatra sem, nemhogy egy egész életre?! És mért, hogy a vicomte-oknak, a hozzánk való férfiaknak, több eszök van, minthogy megházasodjanak?! Mért, hogy a vicomte-ok csak enyelegnek, tréfálkoznak s aztán tovább állanak?! De hát úgy van. Ki tehet róla?! Te se, én se; inkább az egész világ, amelynek ilyen ostoba a berendezkedése. Kár. Es wär zu schön gewesen; es hat nicht sollen sein. Mindegy. Azért mégis szeretlek. És tudom, hogy te is szeretsz engem. Elszakadhatsz tőlem, mást vehetsz feleségül,