Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/230

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


világát. Meglehet, hajlandó volna rá; de az én világom sohasem lesz az ő világa. Bizonyára tiszteletet tudnék szerezni a feleségemnek, minden viszonyok között; de a tisztelet neki kevés volna és méltán. Rám volna utalva teljesen, mert ha néha elvinném azok közé, akik eddig hozzám tartoztak: sírva jönne velem haza. Sohasem értené meg a hozzám tartozókat, sem azok őt. Lassankint egy kis Péntekké változnék át, egy néha kedvetlen Robinzon szomoru kis Péntekjévé, aki idővel elfelejtené, hogy egyszer olyan szépen tudott mosolyogni, aki csak sírna, egyre sírna. S ki biztosít róla, hogy e sok sírás közepette nem sírná vissza a multat, a boldog, exotikus multat, amikor a kis Péntek a vadonban élt s vígan ugrált a fákon mókusok és bőgő majmok között?!… Aki meg akar házasodni, gondoljon a holnapra is. Én nem akarok megházasodni.

– De hát mi fog történni? Megmondod neki, hogy nem veheted el?

– Nem, erre nem lesz semmi szükség.