hálás vagyok irántuk, de másképpen gondolkozom, mint ők. Megházasodni nemcsak oktalanság, gyöngeség is. Vannak, akiknél főképpen oktalanság. Akik elérik huszonötödik, harmincadik vagy negyvenedik évöket és még sem tanultak meg: látni; akik sohasem fogják megismerni az életet s meghalnak sejtelme nélkül annak, hogy tulajdonképpen mit műveltek, amikor megházasodtak, néha másodszor vagy harmadszor is. Ezek a házasságtól csupa boldogságot várnak s rendesen igen elcsodálkoznak, mikor a házasság sokkal több bosszusággal szolgál nekik, mint széppel és jóval. Ilyenkor többnyire a másikat vádolják, ritkábban magukat és sohasem – magát a házasságot. Vannak aztán, akik nem várnak többet a házasságtól, mint amennyit a házasság adhat s tudják, hogy a férfi, mikor kimondja a pap előtt a visszavonhatatlan szavakat, mindig igen rossz vásárt csinál, mert azért a szépért és jóért, melyet, megengedem, csak a házasság adhat meg, túlságos nagy árt fizet. Mert
