– Nem volna csuda. A kérdésed bosszantó. Mi jogon téssz föl rólam ilyesmit? Már te magad is házasítasz, nemcsak az asszonyok? Az asszonyokat értem. Ők a velök született ösztönnek engedelmeskednek. Ha nem is tudják, érzik, hogy minden megházasított férfi az asszonyi, úgynevezett gyöngeségnek egy-egy ujabb diadala. Egy-egy ujabb elesett katona a két nem között örökletes, immár hatvanezer esztendős háborúban. A gonoszabbik hadviselő fél guerilla-csapatainak egy-egy ujabb bosszúállása, vendettája. Őket értem. De hogy neked is ez jár az eszedben, az már fölháborító.
– Úgy látszik, téged nem nagyon lelkesít ez az ősrégi, tisztes intézmény.
– De nem ám.
– Okosabb akarsz lenni őseidnél, a múlt elföldelt munkásainál, akiknek jóvoltából kényelemben kocsizod végig ezt a palotákkal, villámos lángokkal és rózsa-ligetekkel ékes, szép világot.
– Okosabb és különb. Tisztelem őket,
