Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/209

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


pezsgőt ivott volna. Ön bizonyára emlékszik Rózsi menyasszonyi kupléjára: „Ő szeret, ő szeret! Mi édes érzet!…“ s az ördög tudja még mi. Mira ezt a kuplét egyes-egyedül a furcsa kalapot viselő fiatal embernek énekelte, aki ezuttal födetlen fővel, de a kutyája társaságában ült egy elsőemeleti páholyban, s iszonyu világmegvetéssel figyelt a szinpadra; rá se hederítve a földszintre, amely csak őt bámulta. Mirának, mikor oda ért, hogy: „Ő bizony engem választott, sírjatok irigy parasztok!“ – kipirult az arca: a tekintetében ezer pici tűz csillogott s az egész lány hirtelen oly idegennek tünt föl előttem, hogy ijedtemben szívdobogást kaptam. Csodálatos hangja, mint egy drágakő, melyet csak épp akkor emeltek ki valami arany-szelencéből, egyszerre beragyogta a roppant termet. A villámos lángok mintha elfakultak volna; a hatalmas hullámokban patakzó meleg, ifju hang átjárt minden szívet s átjárta az öreg emberek gerincvelejét. Persze, ahogy