A multkor – Lolát vártuk, akinek próbája volt – vagy egy félóráig megsétáltattak a nagy férfiakról elnevezett aszfaltos utcákon. A fiatalember elmagyarázta neki, hogyan játszák a tenniszt, s mik a football-játék szabályai; Mira szokása szerint hallgatott. De koronkint úgy néztek egymásra, mintha férj és feleség volnának, s én megesküdtem, hogy többet soha se megyek velök. Én még nem mondtam le arról, hogy Nándorommal együtt leszek az égben.
Sajnos, ez még nem minden.
Tegnap este – mindjárt meg fogja érteni, Kedves Rokon, miért írom ezeket a sorokat – Lolának, előadás után, nagy jelenete volt Mirával. A szinházban, talán harmadszor, a Remete csöngetyüjé-t adták. Mira még ma sem tudja Rózsit becsületesen, s a második fölvonás nagy hármasába majdnem belesült; Lolának kellett kisegítenie, aki Georgette-et énekelte. Mirát ez egy cseppet se bántotta, s a harmadik fölvonásban olyan kedve kerekedett, mintha
