sugárzó, kedves, meleg tekintetet, ahogy messziről meghallotta a zengő hangot, mely az imént mély, felejthetetlen szavakat suttogott előtte, valami édes borzongás fogta el. Az ifjúság bőséges örömökben: de hiába vagy a huszas évek végén, hiába nézed e kitünő pozicióról, mint egy gyönyörü hegység magasáról, felsőbbséggel a kalandok és flirtek olcsó léhaságait, hiába vetted ki részedet a mindenféle fajta szerelmekből, s hiába nézed köznapi dolognak a legtöbb szerelmi románcodat, mikor érzed, hogy egy szép, fiatal teremtés, aki még gondolatában sem volt soha senkié, átadta neked a lelkét egészen, s elvégezte rólad, hogy azt téssz az életével, amit akarsz: legyen a neved bár Don Juan Tenorio, valami olyan melegség járta át egész lényedet, amelyről eleve tudod, hogy élj akármeddig, nem sokszor lesz hozzá szerencséd; ezt ugyan nem fogod megszokni.
– Persze, ön számon kéri tőlem a barátját, – szólt Lola Vidovicshoz az előadás
