Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/196

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


érzem. Nos, ha szeret, váljunk el most. Hogy mindig úgy éljen az emlékemben, amilyennek most látom!

– Azt hiszi, világok választanak el bennünket?

– Igen, világok. A maga világa, meg az én világom. Ne is beszéljünk erről. Igérje meg, hogy jó lesz hozzám, s mindig szót fogad nekem!

– Azt teszem, amit akar. Csak engedje meg, hogy lássam!… Amikor lehet; mindig, amikor lehet.

– Nem tudom, hogy mit feleljek. Félek a jövőtől. A legjobb volna, ha már holnap el kellene utaznunk innen, s aztán egy kis idő mulva… nem mindjárt holnap… elfelejtene. A szinésznőket könnyen elfelejtik, de én magának nemcsak az voltam, ugy-e?… Óh, Istenem, a jelenésem… De előbb mondja még egyszer, hogy szeret. Még soha senki se mondta eddig.

– Édes, édes!… – és a hangjában benne volt az is, amit a másik hallani akart.