kis tó valaha, mint divatos fürdőhely, dicső napoknak örvendett.
Hanem a sok vasut, a gyors és olcsó közlekedés egy-két évtized alatt véget vetett a magyar Wiesbaden fényes jövőjének. Amíg szekéren jártak az emberek, az Alföldről bizony kevesen jártak fürdőzni Felső-Magyarországba; de ki maradt volna hű az egyszerü Almássá visszavedlett kis iszapfürdőhöz akkor, mikor a külföldi fürdőzés már csak félannyi pénzbe került, mint három heti gyöngécske kúra otthon?!
A szilasmegyei urak mindent elkövettek, hogy föltartóztassák a szép, de rövid multu fürdő rohamos hanyatlását: sajnos, hiába. Hasztalan jártak elül a jó példával, hasztalan rendeztek a fürdő kedvéért bált, lóversenyt, virág-korzót, galamblövést, football-match-ot, torna- és vívóversenyeket, hasztalan csináltattak tenniszpályát, külön bícikliutat: Almáson nem lehetett segíteni. Dicső multjából a jelen szomoru időkre nem maradt egyéb, csak egy roppant kaszinó, fényüzés dolgában méltó
