Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/124

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

Megérdemelte volna, hogy úgy tegyek, mintha komolyan venném, amit mondott. De tudom, hogy van egy mentsége: az, hogy hivatalból udvarol minden szinésznőnek.

– Mintha Lolát hallanám.

– Ezzel csak hízeleg nekem.

Vidovics elhallgatott.

– Tessék, – szólt magában – nem is olyan naiv, mint hittem. Igazán, nincsenek többé gyermekek!

El akarta hitetni magával, hogy nem volt őszinte. De ahogy rápillantott Mirára, látta, hogy ez a kisérlet hiábavaló. A rossz kis gyerek olyan szépen, olyan nagyon szépen nézett rá, mintha egy kicsit megbánta volna, hogy csúfolódással felelt a Mirza Schaffyból kölcsönzött sóhajtásra.

– Jézus Mária!

Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniok, hogy megtudják, mi okozta az ijedelmet.

A szűkös Pázmány Péter-utcában halad-