Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/123

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


De fogadni merek, hogy maga sem fog túlságosan meggyászolni bennünket.

– Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának. Nem kell jósolgatnom, hogy mi lesz; már most is szeretném azt mondani a tünő pillanatnak: „maradj, oly szép vagy!“ Már most is szüntelen az jár a fejemben, hogy: „O wenn es doch immer so bliebe!“ És nem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy: nem lesz mindig így.

– De hisz maga verseket mond nekem! Akkor hát ez szerelmi vallomás?

– Valami olyanforma.

– Köszönöm. Ez az első sikerem ezen a téren. Kár, hogy nem írta le s így nem tehetem el az emlékeim közé.

– Mért csúfolódik?

– Mert nem szép, hogy így hazudik, világos nappal, a mikor látom a mosolygó arcát. És versekben! Nem szégyenli magát?