Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/120

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


– Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga tetszeni akar mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a borbélynak, akik jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a zártszéknyitogatónő fiának is. Először is azt szeretném, ha csak nekem akarna tetszeni. És másodszor boszant a gondolat, hogy maga rá van szorulva az ő tapsaikra, mert enélkül magára nézve az életnek semmi öröme.

Mira nevetett. Amolyan primadonnanevetés volt ez, amelyet az utca tulsó felén is meg kellett hallani. És Vidovics így szólt magában:

– Tudja, hogy a nevetése is zene s szereti hallani ezt a muzsikát. De azért úgy látszik, komolyan gondolja, amit mond…

Mira tudniillik így felelt neki:

– Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne s mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így volna, ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, a