Oldal:Ambrus Zoltán - Giroflé és Girofla.djvu/119

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap korrektúrázva van


Nem, nem örült vele. Boszantotta, hogy a leányt ilyen boldoggá teszi valami, amiben neki semmi része s amit egy cseppet se tud komolyan venni.

Most jutott eszébe először, hogy lehetnek dolgok, amelyeket ők ketten másképpen látnak, amelyekre nézve soha, de soha se érthetik meg egymást…

– Olyan szívvel-lélekkel a szinpadé? – kérdezte Vidovics.

– Istenem, hogyne! Hisz neki akarok élni!

Cipriani, ha reprezentálni akart, annyit csörtette a kardját, hogy az embernek utóljára azt kellett gondolnia:

– A föld is reng belé, hogy ilyen derék huszárt hord a hátán!

Ebből az ismerős hangból Vidovics, aki előre galoppozott Mirával, megnyugvást szerezhetett róla, hogy a második hadtest kellő távolságban van s hogy Lola nem hallja, amit ő Mirának mond.

Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait.