Ugrás a tartalomhoz

Oldal:A Magyar Természettudományi Társulat évkönyvei 3. kötet 1857.djvu/14

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

4 SZABÓ

egyedüli fészke, melyből a gellérthegyi három fürdő is kapja vizét. Ez adatot a császármalomi tónak 1819-ben a kincstári építészeti főigazgatóság által munkába vett javítása szolgáltatja. A munka megkívánta, hogy a tavat lecsapolják, mi megtörténvén, észrevették, hogy a császárfürdő meleg forrása kimaradt, kimaradt továbbá a királyfürdőé, hová a józsefhegyi erek egyike van vezetve. A lecsapolás több ideig tartván meglepetve tapasztalták, hogy a jól tova eső gellérthegyi fürdők vize is apadt, s hogy ez apadás nevezetesen a rudasfürdőben 18 ujjnyi volt. A mint a munka bevégeztével a malomtó újra megtelt, visszakapták a fürdők is vizeiket oly arányban, hogy a hatás előbb a közellevőknél, aztán a távolság arányában a többieknél mutatkozott. Ezen hiteles adat, melynek birtokába magából az akkori hivatalos jelentésnek eredetijéből[1] jöttem, kétségen kívül helyezi, hogy a józsefhegyi és a gellérthegyi források közt földalatti közlekedés van, s hogy ennélfogva mind kettejöknek egy közös tartójok van, melyből a viz hydrostatikai nyomás következtében fölnyomatik, s csak közel a földfelülethez ágazik szét egyik a Józsefhegy másik a Gellérthegy alól törvén elő.

Ugyanazon alkalommal a malomtói két ér vízmennyisége is pontosan megméretett, s ugy találták, hogy másodperczenként 14 köbláb vagy is akó folyik el, mi 24 óra alatt 711530 akót tesz! E roppant mennyiség csak töredéke azon öszvegnek, mely a józsefhegyi csoport egyébb forrásaiból a föld felületre jő.

Molnár szorgosan mérte meg a gellérthegyiek víztömegét és abból tanuláágosan vesszük ki a dunavizállásának befolyását a forrásvíz bőségének viszonyaira; ugyanis 24 óra alatt elfolyik a sárosfürdőből:

ha kicsiny a dunavizállás — — 7500 — 8000 köbláb

ha 0° fölött 6—12’ — — — 13000-15000 „ ha a magas vízállás sokáig tart — —20000 „

A rudasfürdőnél a víz körülbelül még egyszer annyi. Ebből összehasonlítás utján kiderül, hogy a császármalomi tóból 20 percz alatt annyi folyik el mint a sárosfürdőből 24 óra alatt, és 1 óra alatt

  1. Bericht der kön. ung. Landesbaudirection über die Herstellung der Kaisermühle 1819.