Oceano nox
A csendben alszik
a gőzhajó.
Halk, nyugtató
ringása hallszik.
Elől, magán
egy kicsi matróz
lágy füttyöt apróz
az ajakán.
Nyugatra egy vég-
lilás opál
nappalsugár
a vizen leng még.
Zöld habjain,
miket már halkan
beföd az alkony,
a rózsaszin,
e fénynek rajza,
mint csók, olyan,
ha lassudan
leszáll egy arcra.
Majd hirtelen
szétfoly e fényfolt
s a sápadt égbolt
arcán, melyen
már nem születnek
sugárok, ár-
apálya jár
a szürkületnek
s szellő söpör…
s fakó lesz most a
vízszín, mint ócska
hajótükör.
Akkor az özvgy
gyászfürtü nő
szól: „Vaj minő
hatással lessz egy-
pár ékszerem
e mély tükörben?”
S az Éjjel körben
kirakja fenn,
hol hajzatának
tért fátyla nyit,
gyémántjait
csillaghadának.