Nyujtsd karodat
szerző: Ábrányi Emil
Nyujtsd karodat és menjünk e tömegből,
Mely rangot, hírt, kitüntetést keres;
Virágként hajló fejedet nyugtasd meg
Hű szívemen... és bizzál... és szeress!
Erdő legyen szerelmünk foglalatja,
Magányos erdő a hegyoldalon...
Távol e fényes, de hideg világtól:
Szeressük egymást, kedves Margitom!
Mentünkben majd kiváncsian megnéznek
A madarak s a kékszemű virág,
Mely szirmait most nyitja szét először
És neked adja első illatát...!
Bátran bolyongunk, mert az erdő fái
Nem irigyek... sőt áldanak, tudom,
Lombkarjaikkal, mikor így sóhajtok:
Szeressük egymást, kedves Margitom!
Menjünk oda, hol mélázó testvéred:
A csalogánynak édes hangja szól;
Ott gyönyörünknek hű visszhangjaképpen
Minden csókunkra egy dal válaszol!
Majd néma csönd lesz... semmi nesz nincs többé,
Csak szívednek verését hallhatom,
Mely összezendűl az enyémmel s így int:
Szeressük egymást, kedves Margitom!
Csak menjetek bámulni zajt és pompát,
Én elmerengek rajtad s az egen!
Ünneplő ágyúk zagyva morajánál
Egy vad galamb búgása több nekem!
S egy könnyet, amit örömödben elsírsz,
Kelet minden gyöngyéért nem adom!
Ó jer, borulj rám... s édes öleléssel
Szeressük egymást, kedves Margitom!
Mesélek majd multam sok bánatáról,
Az emberek nehéz küzdelmiről,
S ha sírsz, mint könnyű tavaszi borúlat,
E csöppeket ajkam csókolja föl!
Aztán mosolygasz s mezei virággal
Körül fonod felvídult homlokom, -
És életünk örök refrainje ez lesz:
Szeressük egymást, kedves Margitom!
Az órák szállnak, mint a rózsás felhők,
Miket a hajnal friss fuvalma űz,
Míg majd e szent láng halkabb lobogással
Enyészni indúl, mint pusztán a tűz...
A sír előtt még egyszer átkarollak
S a végsohaj így reszket ajkamon:
Pihenhetünk már szépen, mert a sírig
Szerettük egymást, kedves Margitom!