Nyugodj meg, hogyha tudsz...

Nyugodj meg, hogyha tudsz... szerző: Somlyó Zoltán

Ez már: az első őszi szín... ez! -
A nyárvég halk sárgával színez
virágot, levelet.

Ez már az első őszi illat!...
Az igazi nyár már elillant
a háztetők felett...

Megint lehül felpezsdült véred;
a körte már kásásra érett -
s túlérett vagy te is...

Túlérett vagy és túlokos vagy!
Az ért gyümölcs már hidegen hagy...
Már untat a nap is...

Még harsognak a színes selymek,
unszolnak még: a vággyal telj meg!
Tépj selymet s szirmokat!...

Kezedre nézel: a tíz ujjad...
nem tudhat ez már semmi újat...
mind a múlthoz ragadt...

Minden: a múlt... S ez fáj ám... fáj ám...
Új szag szivárg a szőlők táján -
s te menekülve futsz;

Évá-t sóhajtsz a fordítva "ávé"-t.
Pezsgőt innál s öntik a kávét -
Nyugodj meg, hogyha tudsz!