Napfény a mezőn

Napfény a mezőn szerző: Ábrányi Emil

A nap benéz az ablakon,
Ahol lakom,
Ragyogva, álmot oszlatón.
Aludni többé nem tudok.
Felöltözöm s megyek, futok,
Futok ki nyakra-főre
A szomszédos mezőre!

Vidám pacsirta már dalol.
Nótája szól
A tündöklő kékség alól.
Nincs a bohónak semmije,
Mégis dalol szegény feje.
Dalolgat egyre, szépen,
Az ég sugár-ölében.

Azt súgja minden zsenge ág,
Minden virág:
"Légy üdvöz ó édes világ!
Légy üdvöz ó meleg sugár!
Gyors elmulás a vége bár,
Én semmitől se félek,
Csak élek, élek, élek!"

Bolyongok én is boldogan,
Csak úgy magam,
S lelkemben ujra dal fogan.
Érzem, hogy a halál se más,
Csak folytonos feltámadás
Víz-cseppben, fűben, fában,
Virágok illatában.

Érezlek, roppant Alkotó,
Te bölcs, te jó,
Magadról mindig hallgató!
Érzem, mily szép a földi lét!...
S mély áhitattal száll feléd,
Míg látok, hallok, élek:
A halhatatlan lélek!