Nagy Sámuelhez
| Nagy Sámuelhez szerző: Csokonai Vitéz Mihály |
Múlik mord egünk homálya,
A ködök már oszlanak,
Melyek oly sűrűn reája
S vastagon borúltanak.
Túl Budán más láthatárra
A setétség elmene,
Rátekintvén ez hazára
A magyar jó Istene.
Fénylenek setét egünkön
Egynéhány oly csillagok,
Melyek árva nemzetünkön
Fényesíthetnek magok.
Hajdan első renddel ége
A homály közt Péczeli:
Ő elalva, néki vége;
Mégis a nép tiszteli.
Mert tudós pennája feste
Néki olyan érdemet,
Melyet a százak leeste
S múlta porba nem temet.
Ő kihalt, s porára húlltak
Sok magyar keservei:
Óh - de sírba nem borúltak
Véle Young és Hervey.
Drága kincse nemzetemnek,
S jobb idők zsengéje is!
Óh! hol Ilyenek teremnek,
Gazdag a szegényje is! -
Jer, Barátom! Péczeliddel,
Gazdagítni népedet,
Űlj üres helyére; hidd el,
Néped áldand tégedet.
Jer, Barátom! harmadiknak
Hozd elő bőlcs Sandered:
Higyj nekem, magyarjainknak
Véle kedvét megnyered.
Herveyt, Youngot becsűlni
Megtanúlta nemzetem:
Sander ővelek fog űlni,
Ezt előre hírdetem.
Ő az olvasóra édes
Mézeit csepegteti,
Még magát is, a negédes
Észt magához kötheti. - -
Ó! hazám, hazám, szeressed,
Kik szeretnek tégedet.
Nagy nevek gyémántra messed;
Ők derítik fényedet!
Én ugyan becsűlöm őket
És örökre tisztelem:
Míg az ég víg s ép időket
Éltet a főldön velem.