Nő-kergető, fényes hazugság

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nő-kergető, fényes hazugság
szerző: Ady Endre
Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 12. szám

Sarjadtan buja, szent áhitatom,
Be, húrcollak, be nagy kedvvel keverlek,
Be sok némber kontyára készítem
Hős koronám, a bolondos szerelmet,
Be, nagy is a magam-veszejtő szándék,
Be, száz furcsa sírnivaló les rám még,
Be, sok asszony-tévesztőbe tévedek.



Beteg vagyok, szép beteg :
Hihetetlent és nem hitteket várva
Száguldok be friss-ujból a világba
S keresem a hágcsót, mely levezet
Mélyetekig kék, nagy, furcsa szemek,
Honnan magatok elindultok,
Mint lámpás emberek.



Kék, szemek, ti bizonytalanok
Lógassátok szép táncosan a lámpát
Mutassátok meg e rózsás ködben
Lelkem lehetetlen, nagy lyányát
Vagy asszonyát, ki ráborúlva
Kacagón a szomorúságomra
Vagy sírván a nevetésemre
Enyémtelenül enyém lenne.



Könnyes és riadt horkanással
Veszek már is el már előtted,
Titokzatos, valótlan követje
A Nőnek.
Úgy szeretlek és úgy akarlak,
Mint túlzottan kinőtt, nagy karmak
Kivánják tépni az új zsákmányt.



Mégis: rátok bizom, kék szemek:
Bizonyos, hogy holnap szeretek
S igazítsátok az igazira
A tekintetemet.
Jaj, be, üzött vagyok, be árva,
Be, nincs senkim, aki úgy várja
Áhitatom, ahogy adom,
Nincs Isten, hit kedvesség, jóság,
Jámbor és mégis vad nősténység,
Szépség és méltó alkalom.



Óh, nő-kergető, fényes Hazugság,
Küldd el hozzám asszony-hugod,
A csalót, az élet-pusztitót
A drágát, szüzet, hazugot,
Küldd el hozzám, küldd el hozzám.