Német csatadal
Fel Németország! fel csatára!
Az óra hív, a végzet int!
Az induló nagy szózatára
Bátran vonuljunk harczra mind!
Már jő az edzett, gőgös ellen,
Előre dicsben édeleg —
De tettre kelt az ősi szellem
Hűn egyesült hazánk felett!
Föl azt a zászlót! hadd lebegjen!
Ragadjatok szablyát velünk!
A gyönge nő imát rebegjen,
Hogy áldva légyen fegyverünk !
Mely itt kihull, üdv száll a vérre —
Nem trónusok csatája ez:
Egy nemzet áll a harczi térre,
S létet, jogot mellel fedez !
Jertek tehát! aczél karokkal
S szivvel, mely áldott lángban ég!
Döfjétek át nemes haraggal
A francziák gőgös szivét!
Hagyd áruid most, hagyd te kalmár,
Hagyd ott ekéd némán to pór!
A harczi kürt csatát rivall már,
Vérünk dicső tettekre forr!
Tiporni vágynak drága földed,
Oh! Németország, oh! szülénk!
Hol őseink pihenni dőltök,
Kik fényben állnak most elénk!
De átkozott, ki lankadottan,
Gyáván lemond, tétlen mereng,
Mig francziák tipornak ottan,
Hol őse, multja szendereg!
Nem félhetünk, habár a gazság
Erős alakban ront felénk!
Egy nincs velük csak: az igazság!
Melyben mi hű támaszt lelénk!
Az isten is hol, merre volna,
Ha védne egy oly zsarnokot,
Ki egy nomzettől elrabolna
Üdvöt, hitet, létet, jogot!
Föl! harczra hát! Népek csatája,
Véred hiába nem szakad!
A szent szabadság drága fája
Uj harmatot belőle kap!
A harczi zaj most zúgja végig,
Most hasson át sikon, tetőn...
Aztán a hymnus törjön égig,
Szabad hazánkat hirdetőn!