Négy címetlen vers
szerző: Ady Endre
I.
Kezdetben tán nem is hevültünk
S mégis:
Szép, ócska, vágykódó, jó szívek
Be, nagyon közelbe kerültünk.
Szánón simulunk, hogyha fázunk
S mégis,
Ha nem is adott még sok derüt,
Áldott a mi találkozásunk.
Első titkunk fű rég benőtte
S mégis
Minden titkoknál bátrabbakat
Küld nekünk a titkok mezője.
Soká lesz a célságból cél már
S mégis
Néha úgy hajtom le a fejem,
Mint boldog, győztes bajnok a célnál.
II.
Az Ősz piros virágait
Ismeritek, kis lyányok, akik jöttök
S félős, nevető vágyakkal köszöntök.
Az Ősz piros virágait,
Pirosaknak a leg-legpirosabbját
Mosti napjaim és nótáim adják.
Az Ősz piros virágait
Küldöm hozzátok ingyen vagy cserébe,
Hogy kegyetlen, kis kezetek letépje.
Az Ősz piros virágait -
Óh, drága, véres élve-virágok,
Így temetkeznek a büszke királyok.
III.
Ime, megköszönöm neked, hogy vagy,
Hogy hallottál valaha rólam
S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:
Jól van.
Ime, menekülni vágynék tőled,
Csak evezőm nincs készen - hajóban
És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:
Jól van.
IV.
Óh, furcsa Élet,
Hogy fáj minden sokod
S mégis, hogy sietek
Ok nélkül,
Jobban, mint valaha elébed.
Be, jó, hogy valaki majdnem kell,
Be rossz, hogy én egy tréfa,
Hiúság, Ady, senki sem vagyok,
Csak egy ötlet,
Egy fogás néha.
Óh, furcsa Élet,
Be, jó volna,
Ha a szeretőm,
Ha a barátom
Néha-néha beszélne véled.