A lap feldolgozottságának foka

Nász (Szini Gyula)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Nász
szerző: Szini Gyula
Nyugat 1917. 18. szám

- Jöjj, Nő, és oldd meg a sarumat.

Így szólott a nagy király.

- A hold sápadtan nyugszik le, mint a haldokló aggastyán. Utolsó pillantásával még elfogja fiának, a Napnak születését. Bizalmasan hunyorgatnak a csillagok. Minden oly sejtelmes és hallgatag és a ciprus ág halkan borzong.

A Nő lehajtotta a fejét.

- Érzem - mondta a nagy király -, hogy ez az az idő, amikor összebújnak azok, akik régóta keresik egymást. A mély éjszakának titkát susogják a fákról lepergő harmatcsöppek. És a vadgalamb búgása remeg a szélben.

A Nő széles és gömbölyű vállának íve előrehajolt asszonyi ölelésre. Szemében ingerlő, csak pillanatig cikázó fények lobbantak föl és lobbantak ki. Ajka nedves vérvirága félig nyitva volt és porcelánfényű gyöngyfoga harapásra készen volt összeszorítva.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A királyi mátkapáron kívül csak az ősz államférfi volt ébren és ő is a csillagok távoli fényéből igyekezett a jövőt kibogozni:

- Roskadozó ország erős kézben... Ha Ashoka meghal, elemeire hull szét a birodalom... És a negyvenöt éves királynak még nincs utóda... Ulla fiatal, szilaj csikó, aki még a szélnek is odavetné magát... De talán ez kell, ez a kihívó nőiség, hogy az ernyedt idegekben fölserkentse az alkotó tüzet... Szelíd hold és bánatos csillagok! Ma szebben és hosszabban ragyogjatok, mint máskor... és hozzatok áldást erre a sokat szenvedett országra...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

És a nagy király szólott:

- Hűs csepp, mely forró ajkamra hullottál, Ulla!... Szikra, mely hűlő ajkamra pattantál!... Százezer és százezer nő közül választottalak ki, hogy a birodalom anyja légy... Én magam keltem vándorútra és benéztem minden palotába, minden kunyhóba háztűznézőbe és álruhámról senki sem sejtette, hogy a birodalom apja vagyok. És mikor megláttalak, Ulla, nagyot dobbant a szívem. Valami megszédítette a szívemet.

- Mi, királyom?

- Felséges járásod, hirtelen és szilaj mozdulataid, amik a fiatal tigrisére emlékeztetnek, erős csípőd, széles ágyékod, romlatlan kebled, szemednek mesterkéletlen és zabolátlan féktelensége, ajkad keserű, vad íze, szívet döbbentő fiatalságod, mesebeli szépséged... és még valami, amit nem tudok szavakkal megmondani...

- Szeretsz?

- Szeretlek, Ulla!... Nem könnyen mondom ki ezt a szót. Sok nőben csalódtam már. De te oly szelíd és vad és őszinte vagy, mint a gyermek, neked bátran megmondhatom, hogy szeretlek. És kincseket, sok kincseket fogsz kapni. Te leszel nemcsak a legszebb, de a legelső asszony az országban. Kétszáz pávád és négyszáz rabszolgád lesz. Szereted az ékszereket? Kincstáramban kiválogathatod a legszebb gyűrűket, kösöntyűket... De te szeretsz-e engem?

- Miért kérded ezt?

- Felelj őszintén. Nem bántasz meg egyáltalán vele, ha akármily őszinte is vagy hozzám. Eddig csak azzal törődtem, hogy én szeretlek-e téged és elfelejtettem megkérdezni, vajon te is szeretsz-e engem?

- Nem ölellek-e és nem csókollak-e?

- Mondd, Ulla, voltál-e már oly szerelmes, hogy kínodban a kezedet haraptad úgy, hogy a vér kiserkedt?

- Nem szerettem soha senkit.

- Én vagyok az első szerelmed? Mondd ezt! Jól esik hallanom, akkor is, ha nem igaz.

- Te nem hiszel nekem, király!

- Hiszek, Ulla, hiszek...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A földműves holdvilág mellett tolta az ekéjét és magában elmélkedett:

- Rászánom az éjszakámat és fölszántom parlagomat. Nagy adót vetett ki Ashoka király, meg kell dolgozni érte. Ashoka erős kézzel uralkodik a birodalmon és tíz év alatt rendbe szedte az ország szénáját. De mi lesz, ha meghal? Érdemes-e dolgozni a bizonytalan jövőért? Vajon az, amiért éjt-napot összetéve izzadunk, nem fog-e egyszerre szétpattanni, mint a buborék?

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

És Ashoka szólott:

- Nagyon elsápadt a hold, és szinte kihegyesedett egyszerre az orra, mint a halállal tusakodóé. Aztán belefúj majd a világosság az éjszaka felhői közé és nyitogatja a szemét a józanság. Talán a függönyt, Ulla... a mi álmodozásunkat hosszabbítsuk meg mesterségesen.

- Jó, ugye, jó így pihegni a sötétben és hallgatni egymás szívének a dobogását?

- Megfeledkezni életről, halálról - merengett a nagy király - ...Megfeledkezni a szent józanságról... És csak egy pillanatnak élni, amely időtlenül, egymagában és magamagáért van... Oh, Nő! Hol is hagyogattam el az én gondtalan, isteni könnyelműségemet? Milyen józan és nevetséges vagyok most is, amikor minden vér a halántékomnak tolul!

...Hogy fölajzom magam és serkentem magam a gondtalanságra, amikor mellettem dong csontlépéseivel a gond... A te szerelmed, Ulla, széjjelfújhatná az én borúmat. De szeretsz-e?

- Királyom...

- Nem, ne felelj, lehetetlent kérdezek tőled és lehetetlen rá válaszolnod. Meg sem értenél. Mit tudod te a te szent tizenhat éveddel, hogy mit gondolok én magamban!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

- Lásd a függöny apró hasadékain át beszűrődik a napfény és így az én szerelmem apró, finom repedésein át is bedereng a világosság.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

- Életet adni? Kinek és miért? A hitvány, aljas, vérszomjas fajzatot szaporítani? Miért? Megint eggyel több, aki szenvedjen? És hátha nem tudok neki erőt adni, hogy elbírja a szenvedéseket? Csak vinnyogjon, mint a maszületett kutyakölyök?...

- Életet adni? Kinek és miért? És én adok-e életet vagy csak vak és süket eszköze vagyok magasabb rendű végzeteknek? Királyi akaratom már ott megtorpan, hogy nem tudom, mit akarok, jót akarok-e vagy rosszat?...

- Életet adni? Kinek és miért?... Eh, ostobaság...

- Húzd föl ujjamra, Ulla, a gyűrűt, a bölcset, amelynek a kövét ha kifordítom, meglátom a világ minden titkolt gazságát. Húzd ujjamra ezt a gyűrűt, amely az akarat és a tett közé tud ékelődni. Húzd ujjamra ezt a gyűrűt, amely két világot választ el, a meglévőt és amely még meg sem született.

...És legyen a mienk, nem másé, csakis a mienk, ez a pillanat, amely oly szép, vad és gondtalan, mint te vagy!...