Musset és Múzsa
szerző: Ady Endre
Egy mosogató, különben pedig mindenes leánycseléd, akit Musset úr Múzsának nevezett, tegnapelőtt örökéletre ébredt. Az örökélet váratlanul jön mindenki számára s a kis bonne bizony nagyot nézett, amikor öntagjait megtapogatta.
- Élek - mondotta - s ha már élek, föl fogom keresni azt a bolondos Musset urat.
Előre mulatott magában, mert előre látta, amit látni fog: Musset urat és állapotát. Belépett a kis korcsmába, senki se vette észre, amikor belépett. Musset úr mellé ült, s Musset úr se vette észre, mert éppen egy vén frufruba diktálta a pálinkát. Önmaga, Musset úr, már ülni is csak lógva, nehezen ült s szép homlokát minden percben belevágta az asztalba. A kis bonne, Múzsa, nagyon nyugtalan lett, amikor ezt a veszedelmes helyzetet látta. Megnyomta tehát a mutató ujjával Musset úr szíve táját s belesúgott a fülébe:
- Méltatlan dolog, hogy ön, a nagy költő, ilyen vén szajhával korhelykedik itt.
Musset úr megdöbbenve, de nehezen feltápászkodott s Múzsa, a kis bonne vezette kifelé. Az ajtóban elesett Musset s betörte a fejét, mire Múzsa a kócos hajával letörülte sebéről a vért. Nem voltak már messze a Comedie-től, amikor Musset úr öklendezni kezdett. Szaladtak s egyszerre csak egy fehér szobor tövében álltak, Moličre háza előtt. Már-már nekidőlt a fehér szobornak Musset úr, amikor is Múzsa elsikoltotta magát:
- Musset úr, Musset úr, az istenért mit cselekszik, hiszen ez az ön szobra.
Musset úr megdöbbent újra, Múzsa pedig elvezette Musset urat egy másik szoborhoz. Itt, a más szobránál, megkönnyült Musset úr s Múzsa hazavezette. A Musset úr lakása előtt egy elkényszeredett szomorúfűz lóbálózott, Múzsa bedobta a kapunyíláson Musset urat s azután elment mosogatni, takarítani egy sokkal elevenebb költőhöz, mint Musset úr. Csak annyi emléke maradt Múzsának az éjszakából, hogy a vért nem mosta le a hajáról.